Bocskai István lovasszobra - Hajdúszoboszló

látnivalók Hajdúszoboszlón

Bocskai István lovasszobra - Hajdúszoboszló

Bocskai István (többek között Szoboszló területére is) telepített hajdúkat, így a későbbi korok folyamán személye jelképévé vált ennek a tájnak, így városunknak is.

Ezért aztán nem csoda, hogy már a múlt század végén eszébe jutott a város hajdú vezetőinek, hogy egy Bocskaihoz méltó lovasszobrot állítsanak fel a város főterén.

Már ki is tűzték az avatás időpontját 1906-ra, a letelepítés 300. évforduló- jára, majd megbízták Hornai István szobrászművészt, az alkotás terveinek elkészítésével. Az elkészült tervet jónak tartották, ám az ügy talán pénzügyi okok miatt elakadt.

Hosszú szünet után 1945-46 táján merült fel ismét a város vezetőiben a Bocskai szobor ügye. Megbízzák Medgyessy Ferenc debreceni szobrászművészt, de ez a szoborállítási kísérlet is valahogy elsikkadt.

A város harmadik szoborállítási kísérletét végül siker koronázta. A Városi Tanács 1969-ben felkérte az akkortájt igen sokat foglalkoztatott Marton László szobrászművészt a szobor elkészítésére. Az alkotás igen hamar még abban az évben elkészült, e felavatására csak három évvel később, 1972-ben került sor.
Település ismertető
  • Hajdúszoboszló

    Hajdúszoboszló az Alföld északi részén, Budapesttől 200 km-re található. Szoboszló környékén három jellegz...

Hajdúszoboszlói és környéki programok

Szállások Hajdúszoboszlón


További találatok: | |

és környékén


Telefon: (+36) 1 255 2200
hétfő-péntek 9-17 óráig
E-mail: info@utisugo.hu